Meghalt egy osztálytársam édesapja.
Amikor közeli barát vagy annak rokonának halálhíre ér, egy pár óráig nem is tudom, mit csináljak magammal. Céltalan járkálás a házban, cigizés, tévébámulás, mert a dobozban futó dolgok értelme (ha van éppen) nem jut el az agyamig.
Mi az úristenért halunk meg ilyen fiatalon? Tényleg elég volna egy rohadt kis betegség? Ateista vagyok, tehát nem hiszek abban, hogy a Nagyfőnök odafent gondol egyet, és hív - mégis kell lennie valamiféle magyarázatnak.
És ilyenkor kezdek el félni a haláltól én is. Erőm teljében lévő, nagyon fiatal, életszerető srác vagyok, aki még nagyon sokat akar alkotni. Amennyi dolgot elterveztem, legalább kilencvenéves koromig semmi bajom sem kéne hogy legyen - ennyi idő fog kelleni. Kevesebb nem elég, és ha minddel végeztem, még utána pihenésként jöhetne egy pár év semmittevés...
Nincs jó napom.